Akár 100 milliárdot is elkölthetünk karácsonykor

Akár 100 milliárdot is elkölthetünk karácsonykor

A novemberi fekete pénteki leárazáskor sokan előrehozták az év végi vásárlást, de ettől még erős marad a decemberi költekezés a most kezdődő karácsonyi ajándékvásárlási időszakban - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára vasárnap a köztévében. A kereskedelmi szövetség idén 100 milliárd forintos ajándékvásárlással számol, ami több mint a tavalyi volt. A főtitkár elmondta, hogy az idén is lesznek vásárlási akciók, de kevesebb, mint korábban, az igazi nagy leárazás pedig előreláthatóan a két ünnep között, illetve januárban lesz.

közzétett 2017-12-04 05:31:30 (Népszava) tovább

Még több hír Népszava:
Vigyen magával esernyőt szerdán is!
Orbán felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját
Gyönyörű szivárvány zivatar után
Zuckerberg hiába kért bocsánatot
Kilencen haltak meg egy kisbuszban Ceglédbercelnél (fotók)
Generációk
Folytatódik a kormányzati dáridó
Többen meghaltak egy kisbuszban Ceglédbercelnél (fotók)
Józsefváros után a Belvárosban is összefognak
Állóháború a Jobbikban
Gyengült a forint
Csütörtökön búcsúztatják Choli Daróczi Józsefet
Többen meghaltak egy kisbuszban Ceglédbercelnél
Rómán Brüsszel aggódó szeme
Putyin maga büntetheti a "barátságtalan" országokat